A rét a kisház mögött tengerré változott.
Megosszuk a teendőket,a férjem marad még egy napot a kisházba,nehogy oda is betörjön a víz,én pedig visszamegyek a városba, mivel a kislányunk otthon van egyedül.Nem kicsi már ő sem, de a tudat,hogy ilyen drámai a helyzet autóba ülök és szinte elmenekülök a sáros vízzel tele faluból.
Isten őrizzen meg mindenkit a bajtól!
Igaz a nyugati megyékben talán még nagyobb volt a víz, az anyaországban szintén több százan maradtak fedél nélkül, de ez itt most pont nekünk félelmetes.
Több helyen átvágta a főutat az ár, amire sikerült kiaraszolnom a faluból.
Zúg az Olt vize, zúg.
Tengelyig gázolok a vízbe,csak úgy csodálkozom magamon, hogy milyen rezzenéstelen arccal nyomom a gázt .
Hol fényes ott egyenes. Minden gödörbe sikerül belebiccennem.A férjem szerint van is érzékem hozzá.
De most az sem számít.
Isten őrizzen, Isten őrizzen!
Csak ezt ismételgetem,csak nagyobb ne lenne, csak minket ne érne!
Milyen önző is az ember, ilyenkor csak arra tud gondolni, hogy a szeretteik, meg ők maguk biztonságba legyenek.
Most, itt éppen csak erre tudok gondolni.
És mellettem zúg az Olt vize, zúg .
Végre kijutok a víz fogságából de a városba érve sem sokkal jobb a helyzet.A kanálisokból sugárban ömlik a víz, alig látni az utat.
De otthon minden rendben.Hála Istennek,hála Istennek!
Mostanra rendeződni látszanak a dolgok.Az eső is elállt.Talán-talán nem lesz nagyobb a baj.
