Idegen ország szívében
zsebkendőnyi táj,
melyet vad történelem
el-vissza cibál,
hontalan sors
saját őshazában
ki nem egyenlített
évszázados számla,
és gyűl, egyre gyűl
a megalázó gúny,
akinek gyökere
messze, mélyre nyúl,
a közönyös olvad
a pénz bizony nagy úr.
Viharverte fenyők
tépve, megalázva
remény egének
nincs vezércsillaga
hegyek vándorának
ki utat mutathatna,
és gyűl, egyre gyűl
a megalázó gúny
dacos kéz a zsebben
ökölbe szorul,
de csak ennyi,
tenni képtelen
páncél nélkül
melle védtelen.
Pedig nem árva
e talpalatnyi föld,
népbutító szókra
anyja kétkedőn
hárítá el
a kinyujtott kezet,
és levegőt markolt
a csalfa képzelet,
és gyűl, egyre gyűl
a megalázó gúny
dacos kéz a zsebben
lassan ellazul.
