Itt fent a nagy fehérség alatt mily titokzatosság honol,
mint lepedőn átsejlő domborulatok
még az utat is belepte a hó,
s ha nem hallatszana távoli harangszó
hólepte falumba be nem juthatok.
Most minden egyes szó dadogássá torzul
csak ott tekereg bent a gondolat sűrűjében
a sok zaj után oly jól esik a csend
de a téli horizonton extázis lapul.
Túl a fájdalmon, túl a harcon,
túl a sorsom szent határain
érzem itt rokon lettem a csillagokkal
és a puhán ringó jeges fenyőággal.
A fehér csönd megtörik a határkersztnél
érces, rekedt varjúkárogással,
téli világ most belédsimulok,
akár anya ölébe kisgyerek
gyámoltalan, dacos-bátorsággal.
