Csipkecsönd

Csipkék csöndjébe rejtőzött a múlt
 ódon bútorok repedéseibe
tán bújócskát játszik az idővel
pedig régen volt fiatal
már százhárom éve.

Kint a sűrű függönyön túl
zsongó tavasz, fiatal csitri lány
bent az ó falak mögött
múltat idéz  kis szobád
nagymamám.

mérlegségem

mérlegségemben döntésképtelen
levegősségemben könnyű,védtelen
az aszcendensem kos, a faltörő
tüzes, talpraesett vad védelmező
így a légbuborékom mérlegelhetem
a betolakodókat kosként öklelem.
kettősségemben is egy darab vagyok
egyszer nevetek, máskor zokogok.

elérhetetlen

A gondolatok horizontján létezel
az idők ködében bújócskát játszol
a végtelennel
fától-fáig lopódzok mögötted.
Elő-elő bukkansz hangtalan
léptekkel
vagy csak érzékeim játszanak velem?
pedig már szinte érintelek
ujjaimmal, oh hallom kéjes zizegésed
szememben fölcsillan a remény
hogy birtokoljalak
de csak szánalmas képzelgés az egész.
Te vagy az örök elérhetetlen nekem.
Te csodálatos, te  pénz!

Élet értelme,

mely zárt kapukat tár ki:

tiszta szeretet.

Didergő hírnökök

Mikor fölvirradt a nappal
zord felhőkkel, késő hóval
ifjú tavaszt riogató
sötét égen, télutóval
akkor érkeztek meg ketten
eresz alá szárnyszegetten
két kis villásfarkú fecske
régi fészküket keresve.


Dideregtek, áztak, fáztak
fecskeházat tapasztottak
fagyos sárral, száraz ággal
építettek, rakosgattak.
Én csak könnyes szemmel álltam
szorgos röptüket csodáltam
s mire ágyba bújt az este
elkészült a két kis fecske.