Idegen ország szívében
zsebkendőnyi táj,
melyet vad történelem
el-vissza cibál,
hontalan sors
saját őshazában
ki nem egyenlített
évszázados számla,
és gyűl, egyre gyűl
a megalázó gúny,
akinek gyökere
messze, mélyre nyúl,
a közönyös olvad
a pénz bizony nagy úr.
Viharverte fenyők
tépve, megalázva
remény egének
nincs vezércsillaga
hegyek vándorának
ki utat mutathatna,
és gyűl, egyre gyűl
a megalázó gúny
dacos kéz a zsebben
ökölbe szorul,
de csak ennyi,
tenni képtelen
páncél nélkül
melle védtelen.
Pedig nem árva
e talpalatnyi föld,
népbutító szókra
anyja kétkedőn
hárítá el
a kinyujtott kezet,
és levegőt markolt
a csalfa képzelet,
és gyűl, egyre gyűl
a megalázó gúny
dacos kéz a zsebben
lassan ellazul.
2 megjegyzés:
Látom, Te is sokat gondolkodsz!
Nagyon jók a verseid, mind végigolvastam.
Köszönöm ,hogy időt szánsz a verseimre!
Gondolkodni nekem alapból megy,de tenni sajnos nem nagyon tudok,mármint ezen a területen:(
Megjegyzés küldése