Őrködött e táj fölöttem
hideg télben, forró nyárban
mindig ott volt észrevétlen
aggódása anyaszemű szigorában.
És e szent, nagy oltalomban
kemény ős sorsok álltak strázsát
félig álmodott álmaimra
dobtak -mint vad csikóra - zablát.
A kihűlt vágyak fölött némán
ősi rangotok ím elismerem,
s e mély gyökerek láthatatlan láncán-
függ a sorsom, függ az életem .
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése