hegyes kövekkel minden nap
megszórod életem ösvényét,
fénybe kapaszkodó ujjaim
egyenként fejted le
a reményről.
miután vérző ujjal
a mélybe zuhanok
tajtékzó szájjal
mutogatsz a publikumnak:
na látjátok: Ez ő!
a szakadék fölött
az ejtőernyőm kinyitom,
és innen átlátom a világot.
átlátok rajtad, és fölötted,
az álmaim nem zárhatod
keretbe.
Ágyő!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése