a nagy büdös
semmibe
melletted élek,
de társtalan
peregnek szét napok
gyöngyszemei
az ujjunk közül
sokszor céltalan.
Nyikorgó szekerünk
zajában
oly kevés a szó,
mi felvidít
lelkembe égeted
naponta
látszatapróságok
kínjait.
Szavunk éles
lövedékei
sebzi mélyen
életünk,
és Isten tudja
azt,hogy miért,
de együtt vagyunk,
szenvedünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése