fenyőillatú füst terjeng
látszatbéke terül szét,akár
foltos, időtől szürkült lepedő
kutyaugatás, meg az istálló
felől lódobbanás hallszik
este van este van
ki ki nyugalomban
Apró ablakokból kiszűrődik
a halvány lámpafény
felszín alatt forr
a szegénység közeli élet,
mint savanyú lőre
asszonysorsok fröccsennek
a tűzhelyre, sercegve
két kormos lábas közé.
Kifakult emberi sorsokkal
küzd a kevéske értelem
a másnapi betévőfalaton
töprengne csapzott
őszhaj alatt a barázdált félelem.
Szekérzörgés tör csendet
lopott tűzifa koppan
az udvar kövén
megéled a félhomályos zug
sok fekete szempár
a homályos ablaküveg mögül
reménykacajával kikíváncsiskodik,
levesestányérok mosatlan
halma gyűl a kis asztalon
a toronyból odakong az este tíz
megtelnek a fal mellé sorakozott
bűzös priccsek
tépázott életek sorsszerűsége.
este van este van
ki ki nyugalomban
Sűrű a sötét,
fenyőillatú füst terjeng
kutyaugatás, meg lódobbanás hallszik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése