amorf töredék

Kiüresedtem.

Lelkem katlanában nincs

parázsa szónak

amire leltem

csak amorf töredékek,

emlékei jónak,

szótalanságom

kiállt lelkem pusztáján,

üresen kong csak

a semmi, mégis a

pernye alatt kellene

szikrának lenni.

Advent 2.

Második gyertya

ég,békés illatában

fürdik szeretet.

Leveti csillám

ruháját, s mezítelen

lelke áll eléd.

Gödröket töltök

előtted, simítanám

utadat felénk.

Advent 1.-Haiku

Az első gyertyát

meggyújtom Uram,várom

jöttödet, imám

halkan suttogom,

nyitom szívemet feléd,

szüless meg remény!

m.

i

Csengő csillag

Csillagon, ha csengő volna

milyen szépen, tisztán szólna

minden este megkondulna,

és az éjben irány volna.

Ha felhőbe fordul az ég,

vagy havat hullat a sötét éj

becsöngené a héthatárt,

vándort,koldust, s kit ott talál

a céltalan kóborlásban,

vagy szeretet koldulásban

csillag nekik egyként csendül,

s e zenére bánat enyhül.

Vezéreljen istállóhoz

az újszülött kis Jézushoz

tömjént,mirhát, hogyha nem is,

de szívünket vinnénk mi is.

Szólalj, csendülj szívben csillag

falat döntsél,bánatfalat,

hogy a lecsupaszult szívek

csillagúton igaz útra találjanak.

a fára akadt hold

Levéltelen fák ágain
fönnakadt a Hold sarlója
kiflivékony zsenge testét
kibogozni nem volt módja.

Éppen akkor járt amarra
egy tinédzser esti szél,
s lefújta a Hold sarlóját
nehogy fönn kapja a tél.

A kiflihold öröménél
csak étvágya volt ölesebb,
hálából kerekre hízott
így fennakadni nehezebb.

ha..ha..haiku

Bíborszín estben
csillan a visszanéző
napnyaláb, rebben

a száraz levél
az enyhe őszben, retten
a félénk, zenél

rozsdás szélkakas
keletirányba táncol
párost a magas

villámhárító
csücskén akadt,szakadt
alliteráció.

A cigánysoron

Sűrű a sötét
fenyőillatú füst terjeng
látszatbéke terül szét,akár
foltos, időtől szürkült lepedő
kutyaugatás, meg az istálló
felől lódobbanás hallszik



este van este van
ki ki nyugalomban



Apró ablakokból kiszűrődik
a halvány lámpafény
felszín alatt forr
a szegénység közeli élet,
mint savanyú lőre
asszonysorsok fröccsennek
a tűzhelyre, sercegve
két kormos lábas közé.
Kifakult emberi sorsokkal
küzd a kevéske értelem
a másnapi betévőfalaton
töprengne csapzott
őszhaj alatt a barázdált félelem.
Szekérzörgés tör csendet
lopott tűzifa koppan
az udvar kövén
megéled a félhomályos zug
sok fekete szempár
a homályos ablaküveg mögül
reménykacajával kikíváncsiskodik,
levesestányérok mosatlan
halma gyűl a kis asztalon
a toronyból odakong az este tíz
megtelnek a fal mellé sorakozott
bűzös priccsek
tépázott életek sorsszerűsége.



este van este van
ki ki nyugalomban


Sűrű a sötét,
fenyőillatú füst terjeng
kutyaugatás, meg lódobbanás hallszik.

Haikuk én módra

A haiku a vershez  olyan,mint a bonsaj a fához

magzat

Kis mag csirázott
az anyaméhben,új élet,
jövendő csoda.


ősz

Őszbe borult fák
ágán cinegemadár
a tél  közel jár.


székely himnusz

Csillag ösvényen
vezetett nép, megtörve
nem,de elhagyva.


megálmodtalak

Megálmodtalak,
álmom nem vált valóra,
múlttá váltalak.


keleti szél

Jégvirág fakad
tél koccant az ablakon
Nemere süvít.

vezércsillag

 Csillag fénylik, mi
  irányt mutat jászladhoz,
 Te megszülettél.

Szerelmes E-k

Kecsegtet  meztelen tested melege
ez feleletem neked szerelmem,
mely hetvenezerszerhetven perce erede
ne szeresselek?
ez megengedhetetlen nekem!.

Szemem elmereng lelkeden,
mely nem tele kehely,
de benned leltem rejtekem
s megmelengetett e hely.

Gyermekek,melyeket nemzett tested velem
nevetnek velem meg veled,
de te el-el feledted
mely tettek teremtek neked, de feledem
s te feledd melyet tettem ellened.

Hontalan hazában

Idegen ország szívében

zsebkendőnyi táj,

melyet vad történelem

el-vissza cibál,

hontalan sors

saját őshazában

ki nem egyenlített

évszázados számla,

és gyűl, egyre gyűl

a megalázó gúny,

akinek gyökere

messze, mélyre nyúl,

a közönyös olvad

a pénz bizony nagy úr.

Viharverte fenyők

tépve, megalázva

remény egének

nincs vezércsillaga

 hegyek vándorának

ki utat mutathatna,

és gyűl, egyre gyűl

a megalázó gúny

dacos kéz a zsebben

ökölbe szorul,

de csak ennyi,

tenni képtelen

páncél nélkül

melle védtelen.

Pedig nem árva

e talpalatnyi föld,

népbutító szókra

anyja kétkedőn

hárítá el

a kinyujtott kezet,

és levegőt markolt

a csalfa képzelet,

és gyűl, egyre gyűl

a megalázó gúny

dacos kéz a zsebben

lassan ellazul.

életem

Volt farsangom

vigalom,

böjt követte

víg napom,

volt szememben

ragyogás

könnycsepp űzte

csillogás.

Szavak voltak

ajkamon,

némán tűrtem

bús napon,

átölelt a

szeretet,

gúzsba kötött

gyűlölet.

Mámorító

hajnalok,

csodaváró

nappalok,

nem teljesült

álomvágyak,

gyermekszűlő

boldogságok.

Táncoltam tiszta

hópelyhek között,

zokogtam fájó

koporsók fölött .

Múltam,jelenem

énné ötvözött

lelkembe egyre több

béke költözött.

Jövőm takarja

titok fátyola

Isten tudója

jó,vagy mostoha.

az idő sorsa

Ördögszekeret görget az őszi szél,

vadul röpteti át a sekély Olt vizén

gurítja kopár, tar mezők fölött,

mint bolond ki maskarának öltözött.

Még egy-két órára visszanyúl a nyár

fürdeti a kertet langyos napsugár,

de keletről érkezik a tél

a szürke felhő hóesőt ígér.

Elmúlás illata lengi át

a félig kopár fakoronát,

szarka szárnyától leijed

a pár levél, mi fennrekedt.

Csatát veszített az ősz

a keleti sötét szürkefelleg győz,

a súlyos esőcseppeken át

nem látni már színes szivárványt.

Az idő sorsa beteljesedett

önként vállalt magára vad telet,

de bent a szobában pattogó tűz mellett

a tavaszról már álmodni lehet.

őszi vers,vagy valami hasonló

Tovatűnő őszben
baktat az idő,
mint hét szűkesztendő
után bőséggel kecsegtető
számvető erő.
Gyümölcseit beérlelte
dolgait elvégezte,
s ha el járt is felette
az óra
nem tér nyugovóra
még nyújtózik kicsit.
Ha ködét szétfújja
előbukkan újra
gazdag pompája
a színnek,
s illatától mámoros
levelek között
baktatunk
lassan
a tél felé.

Ránk is lenevet a Nap

Pöffeszkedj gőg, hordd orrod magasba

éreztesd személyednek királyi nagyságát

fényezett cipőd ne lépjen az élet sarába,

mert csak te érdemled a lét napos oldalát.

Mint eső után előbújt hernyókra

nyugodtan taposs rá a férgesére

nem is érdemel mást a munkás a béna,

csak a trónon ülő méltó a bérére.

A kalácsban nektek nagy mazsola dukál,

s nyilván több a töltelék, mind a kalács,

a maradékot a seggnyalóknak dobjátok

hadd érezzék értékes tettük diadalát.

De van még, ami elkerülte éles figyelmetek:

a levegőt nem méri drága mérőműszer,

és a Nap ránk is ugyanúgy lenevet,

mint reátok, de még ezerszer is szebben.

Miért ne!

Szebben még ezerszer!

igazság-hazugság

Ha a valóságot írom

nyers, száraz és sivár,

közben muszáj kicsit

hazudnom,

hogy érdekesebb legyen,

de bár

ez is akár egy vakbélgyulladás

egyszer csak perforál.

De mi a nem hazugság

kérdezem néha én?

a hegyek kékje

közelről nem is kék,

a szivárvány a csalás

nagymestere,

hát közelből ki ismerete?

Vagy a délibáb

szintén ámítás

a víz kékeszöldje

csak képmutatás.

Tehát ami életünket

szebbé teszi

egy kicsit hazudós,

de jó okból teszi,

mert a száraz, sivár

valódi képeket

egy kis szépítéssel

felékesítheti.

Ami szép az életben

mind csalás,

egy vizuális

ámítás.

Akkor meg miért írjak

valóságot,

inkább írok sok kis

kegyes hazugságot.

Egy szép őszi nap

Az őszi harmat reggeli hűvösét
úgy váltja fel a fátylas napsugár,
mint gondos nagymama,
ki betakarja a fázó unokát.
Az őszi nyár, mint egy nem várt prémium
testet-lelket átmelengeti
s bár rövidebbek a munkás nappalok
a mezők emberét jobb kedvre deríti.
Megmozdul a határ
akár egy hangyadomb
eke után dől az illatos földből
a krumpli-a csíki arany
csacsogó asszonyok
a zörgő szekéren
versenyt beszélnek a gépek zajával.
Kérges kezek szaporán
szedik tele a vödröket,
zsákot kötöz a gazda,
 másik a lovát eteti-itatja,
hogy elbírja a megrakott szekeret.
Csodás, verejtékes nap ez
a fáradtság is kellemesen jár át,
a természet ma édes gyermekének  fogad,
s én élvezem napjának őszmeleg sugárát.

üres kispad a kert zugában

Egy aprócska kiskertnek
parányi zugában
anyóka üldögél
ölében múltjával,
kilencven évének
tengernyi súlyával.

Felderül az arca
minden apró zajra
világos kék szemét
a kiskapun tartja,
talán ma, talán most
betoppanhat rajta
bárki, valaki,
hogy magányát elsírja.

Gondolataiban ő
rég csak a múltban él
többször lejátszotta már
élete nagy filmjét:
két háborút,menekülést,
ínségét, özvegységét,
és a hosszú élet
tartalmatlan végét.

Tartják, hogy a
vidám emberek
hosszú életüek,
ő rácáfolt erre,
soha nem nevetett,
és egyszer azt is
bevallotta:
mezítelen testét
még férfiszem
nem illette soha.

Mégsem volt ő
olyan boldogtalan,
csak könnyei folytak
minduntalan.
Már visszaadta
fáradt testét
teremtőjének,
üres lett a kispad
zugában a kertnek.


(a vén körtefa,
mi alatt a kispad állt
azóta kiszáradt
nem tűrte a magányt:)

Nagyanyám emlékére

valami hiány

Milyen is az emlékezés,
ha az időbe visszamész
gyermekkorra,szülőföldre
kis utcákra, szép mezőkre
visszarángatsz egy-egy percet
egy napot, vagy egy fényévet,
amit akkor ott megéltél
illatot, melyet éreztél
most azt tisztán át is érzed
már hallod is a beszédet
anyádnak az intő szavát,
őszi levelek halk zaját
Visszatér a gondolatod
múlt ködébe,szólongatod,
nem felel.
Amit most az idők múltán
ott találtál, nem a régi,
nem igazi
azt szeretnéd most is látni
gyermekkori önmagad.
Szülőházad sem az mit vártál
az az idő messze jár már...
csak szívedben maradt
valami....
Hiány...

rimek nélkül

hegyes kövekkel minden nap
megszórod életem ösvényét,
fénybe kapaszkodó ujjaim
egyenként fejted le
a reményről.
miután vérző ujjal
a mélybe zuhanok
tajtékzó szájjal
mutogatsz a publikumnak:
na látjátok: Ez ő!
a szakadék fölött
az ejtőernyőm kinyitom,
és innen átlátom a világot.
átlátok rajtad, és fölötted,
az álmaim nem zárhatod
keretbe.
Ágyő!

holdtalan éj

Az éjszakának
nem volt ember arca,
holdtalan éj volt,
garázsajtó,
autóriasztó hangja szolt.
Tíz féle
hangja volt:
nyújtottan,
csipogón,
reccsenőn,
sípolón.
Az autó fénye
filmeket vetít
a falra.
A sós könny
a párnán
nedves volt,
és hideg.
Az éjnek nem volt
ember arca,
csak emberi
könnye,
és fájdalma
volt.

Jó barátom

sok ideje
nem láttalak,
s most egyszerre
rám tört a sok
közös emlék
a nevetés
a szenvedés.
Te voltál ki
meghallgattál
gondjaiddal
nem untattál
jobban szerettél,
mint magadat
jó kutyám.
Bocsássál meg
jó barátom,
én voltam ki
tovább álltam,
mert ott nem volt
maradásom,
de nem miattad
jó kutyám.

nyárutó

Még forró a nyár,
még kövér a nyáj,
de reggelente már
ködben térdig jár
a határ.

Borízű zamatok,
balzsamos illatok
hátán
csillogó ökörnyál
szálldogál.

Falomb között a sárga
levél színhatása
még csalóka, vidám
de az óra jár
holnapra már száz
holt levélen jársz.

Rekviem anyámért,apámért

Kutatom egy ütött-kopott
régi láda titkait,

feltárom a gyermekévek
 becsben tartott kincseit.

-Egy piros pettyes kisruha,

egy topán, egy rongybaba,

amit apró maradék anyagból

anyám keze alkotott.

-Horgolótűk,csipkeminták,

melyet becsben megőrizem,

egy kötény-a nagyanyámé-

melyben legelőször főztem,

amíg ő a kispadon
zoknit stoppolgatott.

-Egy toll bőrtokkal - az apámé,

mellyel  egy fakókék  füzetbe
verset írogatott

és legnagyobb kincs, ereklye-egy notesz,

melynek minden lapjához

egy történet tartozott.
Harmincnégy édesanyám,
kilenc éve, hogy apám elment
pihenésetek legyen csendes
rátok mindig szeretettel emlékezem.
Örök álmotok legyen
békés nyugalom
életetek bére, isteni jutalom.

Apró gondolatok

szürke por

Felhők fölé emelkedem,
hogy esőben is láthassam a napot
s amikor újra visszaereszkedem
szürke por üli meg arcomat.




szeretet vers


Ha a szerelem él- csupán erotika,
ha elmúlt -akkor meg fájdalom,
én csak a szeretetről vagyok képes írni,
ami örök, s nem csak egy fogalom.


asszonysorsok


Mint annyi pajzs az élet harcaiban
védő-óvó karok a családi bástyákon,
életadó szent oltáraitokat
díszíti csodás öröm és fájdalom.


szétpergő gyöngyszemek


A felszínes kapcsolatok
vékony szálra fűzött gyöngyszemek
amik egy apró érintésre
nyakamról szanaszét peregnek.

nyári alkonyat

Szelíd nyári alkonyat
naptemető pillanat
holdszülető bámulat
elringató bódulat.

Tóra vetült árnyékfát
szellő lenget s holdvilág
messzejáró napnyugtát
éj követi,  csillagár.

Megrezzen a sima tó
béka csobban halihó
szúnyogot falt ó de jó
telebendő csudajó.

eső után

Viharos éj után ragyogva kél a Nap

a tisztára fürdött világ frissen, üdén ébred

mint ezernyi smaragdzöld kiskövek

csillognak az ágon apró esőcseppek.

A harangvirág apró csengettyűjén

szárítkozik röpkeszárnyú lepke

szétteríti szép tarka szárnyait

aprókat rezzen nedves rovarteste.

Csintalan madársereg csattog

hálásak a friss üdezöld világért

színes szőnyegét virítva

velük örül erdő, mező s a rét.

Bámullak Természet, mily tettre vagy képes

s csodálom a mindent mozgató erőd,

de mind e forgatagban, borúban-derűben

Istent érzem mindenek fölött.

váratlan vendégem

Néha -néha megtréfál az élet,

talán azért,hogy ne bízzam el magam,

vagy tán nem fizettem be valamely bérletem?

pedig erről szólott jópár telem- nyaram.

Már-már azt hittem,hogy kezdem megismerni,

s ha már ismerős lett nem ellenség többé,

de alattomosan mindig kicselezi

nem várt vendégként orvul törtet elé.

A napsütéses szép nyár nem az ő kedvence,

de nem finnyás a lelkem akkor is meglephet

s bármi fából faragtak is engem

Isten bizony,hogy két vállra fektet.

Most pillanatnyilag nem a legfőbb gondom,

hogy éppen ővele foglalatoskodjam

Eredj hát hívatlan,váratlan vendégem

Isten hírével, nevedet sem halljam!

Beszél hozzám a szél

Beszél hozzám a szél,
s én csendben hallgatom
egy lágy szellődalt dalol,
én vele dúdolom.

Mint lágy fuvola hangja
úgy leng át a réten
virágsimogató
meleg napsütésben.

Illatot hord a szél
a nyár édes illatát,
s körém teríti szét
illatát, dallamát.

A falu este -

-régen-

Száll az esti harang búgó, kedves hangja

belevegyül egy eltévedt tehénnek kolompja,

gazdasszony a sajtárt szép tisztára mossa,

vacsorát a kályha szélére taszítja.

Férjeura épp most toppan a házba

tarisznyáját kócos kislányának adja,

huncut pillantással oda szól az anyja,

madárlátta kenyeret keresel leányka?

A körtefa alatt türelmesen várja

vacsoráját a kutyájuk Sára,

cirmos cica a kertjük sarkában

várja meg sorát a vacsoraosztásra.

Az estebéd alatt csöndben van a család,

csak a kanál koccan a tányér oldalán,

a lámpára száll egy nagy éjjeli lepke

a fényesség lesz egyszer neki veszte.

Behallszik a kis folyó zúgása,

és a körtefának enyhe susogása.

elalszik a lámpa, alszik a kis lányka

csak a kutya ugat odakinn ,a Sára.

-és most

Száll az esti harang búgó,kedves hangja

belevegyül a szomszéd rekedtes magnója,

a gazdasszony idegesen lesi az óráját,

a faluból várja az élete párját.

Két kocsma is útba esik, s a vonzásuk oly nagy,

hogy a gazda nem áll ellen e nagy vonzalomnak.

A leányuk talpig sminkben épp talira készül

telefonnal a kezében beszól:Na csá! s kiperdül.

Belebotlik az udvaron az édesapjába,

aki éppen harcba szállt a gravitációval.

A kályhán hűlt helye a finom vacsorának,

az asszony nekiült a telenovellának.

Zúg a mosógép, s a mikró nagyot sípol

elalszik a gazda, jó nagyokat horkol,

az éji lepkének nincsen hol kerengni,

s kutyának sincs kedve éhesen ugatni.

Nem ballag,csak billeg a kislányom a nyolcadik osztályból

Billegtek (így nevezik a kicsik ballagását) a csíkszeredai Segítő Mária Gimnázium nyolcadikos növendékei.
A családunk is össze került erre az eseményre.

Ki hallja meg?

Ki hallja meg
a csend neszét,
az éj üzenetét,
a hangtalan szavak
virágénekét?

Ki látja meg
a szürke kavicsot,
levesben a sót,
néma tekintetben
az embert, a jót?

Ki érti meg
az élet lényegét
a gondolat rejtelmét,
a kimondatlan szavak
riadt kétségbeesését?

Aki néz, de nem lát
aki lát, de nem ért
felelős mindezért,
felelősek vagyunk
mindnyájan egymásért!

Köszöntő gyermekeimnek

Anyafámnak
három ága
három gyönyörű
virága,
fiú ágán
ring két bimbó
leány ágán
ring két bimbó.


Gyermeknapon
szívem egész
szeretetét
nektek adom,
s nem csak ezen
az egy napon,
amíg élek
szeretetem
addig adom.
Köszönöm,hogy
vagytok nekem
három gyönyörű
gyermekem,
s köszönöm
a bimbócskáknak,
a négy kicsi
unokáknak
mosolyát!

keresztvivők

Csengettyű hangja
adja a ritmust
messziről jönnek,
s még hosszú az út
zászlók erdeje
lebben a szélben,
de egyre közelebb
a cél:a csúcs.

Elől a sorba
keresztet hordva
ballag az ember
előre néz,
nincs maradása
Csíksomlyó várja,
bár fárad a láb
és zsibbad a kéz.

Felér a hegyre,
felszusszan végre
lásd eljöttem újra:
fogadd imám
fáradt testemnek,
bűnös lelkemnek
Te adsz egyedül
enyhet ANYÁM!

vers, magamnak

Magamnak írom

versemet

gondolataimnak

segítőkezet

nyújtok.

Lelkem

színpadára állok

és szavalom

magamnak

tagoltan,

hogy megértsem:

vagyok!

És létemnek célja

van velem

és nem

gyümölcstelen

fa vagyok!

Bennem is vannak

indulatok

és haragok

és van sok,

sok szeretet,

melyet vény nélkül

adok!

Ha lennék

Ha virág lennék margaréta lennék

fehér szirmú mezei virág,

pásztorlegény kalapdísze lennék,

mit kedvesének ajándékba szán.

Fa ha lennék rezgőnyárfa lennék

mely tán összerezzen minden kis szellőre

de a nagy viharnak dacosan ellenáll

 lombja közt sok madár lel menedékre.

Ha víz lennék, talán harmat lennék

hajnalokon csillogó tiszta csepp

 mint pillán a könny, ágak végén lengnék

vagy felkelő nap csókolná testemet.

Ház ha lennék erdei lak lennék

mely egy tisztás közepén lapul

fáradt vándor pihenése lennék

ha kifogyott az út a lábai alól.

A Napba Öltözött Asszonyhoz

Sorsomnak szétfoszlott köntösét

lábad elé helyezem Anyám,

foltozd meg égi jóságoddal,

fénykezeddel viseltes ruhám.

Itasd át kérlek nagy szereteteddel

az élet porától sújtott lelkemet,

napruhádnak az érintésével

oszd meg vélem szent kegyelmedet.

Ha nem találsz méltónak,

hogy magadhoz felemelj Anyám,

hajolj le kérlek csak egy percre,

s add rám újra viseltes ruhám.

Most csak egyedül én állok

szent szobrod lábai előtt,

de jönnek majd emberek,

kiknek még viseltesebb a sorsköpenyük.

Áldó kezed őrájuk tedd Anyám,

hol nagyobb a szűkség, a szenvedés,

én majd még viselem feslett sorsruhám,

erőt Te adtál nékem Szűzanyám.

A Föld napja

Egyik oldalad mindig fényben fürdik
amíg a másikon sötét éj honol,
jégtömböktől fázik fejed,lábad,
de törzsedre forró sivatag karol.

Háborút és békét
egyaránt megtűrsz hátadon,
de néha túl sok a borzalom
és bele-bele remegsz.

A szíved egy fortyogó katlan,
mely néha túlcsordul
szétterítve láváját testednek
körüle minden szétolvad,lángra gyúl.

Jó öreg bolygónk, kedves földgolyónk,
ha még vannak rejtett tartalékaid
rejtsd el jó mélyen magadba,
mit emberi tudomány fel nem derít.

Csak akkor engedd kiásni magadból,
s oda dobd,mint egy mentőövet,
amikor az emberiség teljesen
kipusztított minden élő helyet.

színes vers

A kék égen fehér felhő
a zöld réten sárga pitypang,
fehér kicsi ház ajtaján
szürke hajú kis anyóka.

Látja ezt a zöld kalapos
ősz apóka, s oda kérdez:
hova-hova szürke anyó?
Há' sze'látja,a kecskékhez!

Fehér foltos, szürke gida,
és egy piros tehenecske
várják a friss zöld füvecskét
meg a tiszta, hűs vizecskét.

Kék nadrágos, barna hajú
dédunoka megérkezik
kézen fogva sárga hajú
piros szoknyás lánytestvérét.

Szürke anyó meghatódva
kutatja fehér keszkenőjét,
és megtörli a  dédunoka
kipirosodott könnyes szemét.

Szürke anyó,
szürke apó,
barna fiú,
szőke lány
vígan ölelkeznek össze
a fehér kis ház udvarán

élet vonat

Évszakok után lépkedek

utánam az évek,

s a rengeteg

móka meg kacagás

meg bánat

meg lázadás

marad.

A kattogó vonat átsuhan

buja zöld réteken,

elhalad,

felégetett tarlót

maga mögött hagy

az élet vonat.

Idegen szemekben tétova

gondolat morzsa

pillanat,

reszkető kezekkel

integet

az állomáson a tömeg,

a vonat fékez

lassít és megáll.

Akinek muszáj az leszáll,

a többi lehúzza az ablakot,

s kitekint,

egy távozónak odaint,

majd visszaül

és elmereng.

Az élet vonat tovább

zakatol,

hosszú az út,vagy

megáll valahol

kérdezed,

a kalauz rábólint,

s te nem érted.

Évszakok előtt lépdelek

utánam telek,

s kikeletek,

életem delén robogok

utánam évek,

s tegnapok.

Előttem a titok,

hogy vajon még

meddig utazhatok?

tavaszváró

Szél suhant át a városon
játszadón,
enyhe fagyoson,
borzolva ágat
s felleget,
tisztítva utat,
s tereket.
Szellő suhant a dombtetőn,
langyosra enyhült,
lebbenőn,
simítva végig
porhavon,
február végi
alkonyon.
Szél suhant át a fák alatt,
telet kergető
fuvallat,
szélesre tárja
kapuját
táncolva várja
évszakát.

Jön a tél

Nehéz őszi fellegekből hull az őszi eső,
de már illatáról érzik,hogy a tél jő,hogy a tél jő.

Már az öreg Hargitára leteríté paplanát
mint odaadó édesanya beborítja városát.

Kis cinege vadul röpköd nyírfa ágon föl meg le
érzi,hogy a tél közeleg,s messze még a kedvese.

Szólítsd,szólítsd kis cinege párodat ,míg jön a fagy,
mert az árva kis madárnak ritkán jön el a tavasz.

Kedvesed,ha megtaláltad el ne engedd cinege,
mert a fagyos,hideg télben jól jön majd a melege.

Szeretetláng

Jó napok
,rossz napok

egymást követve,
robotok
karöltve
adják életünk.

Méltatlan ,ártó szó ,
ritkán jó,
gyógyító
érintés
oly kevés.

Szeretet lángomat
félútig
elviszem,
vagy tovább,
érintsd meg,
melegít sugara.

Hozd közel
megértés
szavait
énhozzám
zálogul,
megértő
szavamnak
válaszát.