A fehér csend

Itt fent a nagy fehérség alatt mily titokzatosság honol,

mint lepedőn átsejlő domborulatok

még az utat is belepte a hó,

s ha nem hallatszana távoli harangszó

hólepte falumba be nem juthatok.

Most minden egyes szó dadogássá torzul

csak ott tekereg bent a gondolat sűrűjében 

a sok zaj után oly jól esik a csend

de a téli horizonton extázis lapul.

Túl a fájdalmon, túl a harcon,

túl a sorsom szent határain

érzem itt rokon lettem a csillagokkal

és a puhán ringó jeges fenyőággal.

A fehér csönd megtörik a határkersztnél

érces, rekedt varjúkárogással,

téli világ most belédsimulok,

akár anya ölébe kisgyerek

gyámoltalan, dacos-bátorsággal.

indul a banzáj

Csíkban a farkas

nem eszi meg a telet

indul a banzáj.

Pörög a film

pörög a film,

kit érdekel?

győzz meg, hogy élsz,

győzz meg, hogy élek

nehéz a tétel?

nem baj, majd tovább álmodom.

felhős örömöm

párnám alá rejtem

s ha újra érkezel

kutass csak,

míg megleled.

ott mélyen bent

Ott mélyen bent egy kisgyerek

most félelmében megremeg,

ajkáról felszakadt dalok

megannyi szánalmas jajok

másik meg éppen megszület

fércelni azt, mi megrepedt

jövendő fénynek csókot int

könnyedén táncol, lepkeként.

Én vagyok mindkét kisgyerek

minden fáj, és semmi sem

hunyorgok nappal szembenézve,

vagy utat szövök a messzeségbe.

Hol nevettetek,

hol meg ríkatok

csüggedt ágú fűz,

vagy fénylő tűz

vagyok.

havas versike

hó hullt a városra-

pelyhes

vigyázzon postásnéni-

kedves

ez a járda járhatatlan,

csak a hótól láthatatlan,

ki ne törje a bokáját

ne legyen oly pekhes.

Tél első napja / haiku

Kövér jégcseppel

kopogtat az ifjú tél

sír a szürkeség.

Nem simogat már 

langyos,színtelen sugár

hópillangó száll.

Kopár nyárfaágról

varjú kiállt: vége van!

Kár, hogy vége, kár!

évfordulók

Meleg-ebéd illatában
 nemesedett évfordulók

suhannak menthetetlen,

siratjuk a mát, a tegnapot

regélő percek, órák lényegében,

majd halkan bekoppant a holnap,

és egyre ritkuló hajszálaink után

elillanunk észrevétlen.

Vágyom a tavaszt

Vajon a sok gaz közt van virág,

 legalább egy árva csipkerózsa?

vagy csak  szamárkóró remeg

a jajongó őszi szélben

túl a kopár domboldalba.

Még arcomba csapódik

enyhe percnyi nyár,

csókavijjogással kavarodnak

november-alkonyok,

keleten zokogva semmisül meg

az élni vágyó határ,

s hideg csókkal távoznak

táncoló tegnapok.

Még tél sem jött,

s már vágyom a tavaszt

vidám-zöldet, lepekekergetőt,

tanúit  a télnek

magból kelt természet örömét

éltető vigaszt

buja szeretőt.

mindenszentek

Valamikor gyerekkoromban

sosem látott dédszülők sírjára

vittünk anyámmal koszorút,

gyertyát gyújtottunk,

a szomszéd sír gyertyagyújtogatója

cukorkával kínált.

Most mécsesek sorfala között

kazalnyi virággal érkezem,

sok sírra kell

gyűlnek a hantok

márványszín avar közt

nedves gesztenyéket rugdalok

Csönd van és gyertyaillat

 (a cukorka a táskámba maradt

nem kínálgatom.

Talán már nem  divat.)

Limerick csokor

Egy kicsit bárgyú,egy kicsit pajzán ötsoros versek

Örökség 

Alig hitt fülének Béni

kifingott az agg nagynéni

sommás a bankszámla

nem teng túl a hála

rokonság a haját tépi.

*

Hős Limerick

Szép ír város hős Limerick

ott terem az ős limerik

egyik-másik pajzán

tangabugyi pajzsán

ha vízbe esik majd kimerik.

*

Ödön búja

Jól meghízott ez az Ödön

akár egy nagy zsírosbödön

maradt azért búja

nem nőtt meg az úja,

pedig azon nincs is köröm.

*

Melák szerecsen

Melák pasi ez a szerecsen

elaludt a félemeleten

alatta asszonya

na hadd el asszongya

van még legény a tíz emeleten.

*

Bölcs Salamon

Rendelkezett bölcs Salamon

ne maradjon föld parlagon

egy leány sem szűzen

van ám legény bőven

csodálta is a Pentagon.

*

Tutyi-mutyi Rudi

De finnyás lett ez a Rudi

nem tetszik a bundabugyi

szexlapot lapozgat

gatyába matatgat,

pedig milyen tutyi-mutyi.

Sírvers

Itt nyugszik Kőműves Kelemen

építészmérnök volt, de milyen

Déva vár projektje

asszonyát elvitte

lovait zabozta heteken.

tovatűnt az indián nyár

Ma reggelre a láthatár

porcukorral volt meghintve

virágtalan akácága

fázósan borzongott össze.

Lejtős, didergő ösvényen

lúdbőrös fenyő csalóka

hagy csíknyomot maga után

a fehérlő hóharmatba.

Belekenyér tűzgyümölcse

átsejlik a fehérségen,

mint a cukrozott szamóca

fagyasztóból kivett kelyhen.

Hecsedli puhító zúzmarát

ködből előbújó patak

nyaldossa celofán-jegesre

egy hűvös percre, míg fennakad.

Az indián nyár rég tovatűnt

vacognak a vénasszonyok

nyaruk már múlt, s ők maradnak

sötét, reszkető angyalok.

A fotó Várday Béla fotóművész munkája.

Gondolatok a műhelyben

Hogy valaki egy műhelybe tölti mindennapjait, már egyi speciális helyzet, ugyanis az emberek többsége irodákban, szalonokban, iskolákban és több féle puccos munkahelyen dolgozik, viszont ebben a kis, mondhatni középkori felszereltségű, omladozó épületben melózni  magában egy unikum.

Akkor hát  legyek csak megtisztelve azon helyzet által,miszerint e  szerencsés helyzet adatott meg nekem.Lubickolhatok egy egész nyári szezonban(ápr.-okt.) ebben a különleges történelemmel bíró épület kisugárzásában,ahol az elmúlt 15 év alatt(mióta itt dolgozom) az egyetlen újítás egy konnektor csere volt-az előde egy nedves reggelen falimentet mondott egy robbanásnak is beillő rövidzárlattal :)

Tehát itt töltögetem dolgos, fordulatokban nem bővelkedő  hétköznapjaim.

A válság elsöpörte mellőlem a nyugdíjra öregedett kolléganőmet, így egyedül javítgatom az útjelző táblákat.Az új, korszerű táblákhoz ugyanis modernebb felszereltség is kell, amit egy Országos Útépítő cég nem engedhet meg magának...:) Így a krízis szab határt a minőségi melónak,de ha nekik jó nekem aztán végképpen az.

Most éppen az omladozó csempekályhának dőlve kortyolgatom a reggeli kávémat, és az egyedüli kellemes dologban - a szép panorámában - gyönyörködöm.

A felhők szinte rátelepedtek a szemközti dombokra, eltakarva előlem az őszölő báránycsorda tarkaságát.

Még egy pár nap és kezdődik az un. hószezon és a mozgalmas diszpécserszolgálat. Ez a két, egymástól eléggé eltérő meló adatott meg nekem a mindennapi kenyér előteremtésére.

Szemléltetem a fent leírtakat:

Ez a bejárati ajtó ,színessé csak a veder vízről visszaköszönő szivárvány teheti

A "korabeli" falon ásatásokat végzett egy pancser villanyszerelő,a  vezeték rögzítése már az én kezemet "dicséri" :))

"Uzinele Timpuri Noi " Bucuresti-anno domini 1947....

nem éppen mai darab a kompresszor, de istenemre éktelen zajt képes produkálni...:)

A faliszekrény "rozettás" diszítése ejti gondolkodóba az ide betérőket a tartalmát illetően...:)

az egészségügyi ládán feltüntetett sárga nyíl pedig egy  megkönnyebbülési helységbe vezet,amit bizonyos okokból nem illusztrálok...

Ezek a "művészeti alkotások" a bizonyítékok arra,hogy nagyon unhattam magam:)

Ő pedig Kutya, a nem éppen szellemes  nevű céges kutyalegény.

rongyos szavak

Jössz zilálva, kifulladva,

de hát miért töröd magad,

szó meg vers mi céllal tolong

kitörésre, szív szakad?

Csak úgy beesel hörögve

gyengén sápadt-betegen

érthetetlen foszlányokban

lóg szógúnya testeden.

A sok lim-lom, kacat  mélyén

értelmetlen gondolatban

egy szentjánosbogárnyi fény

közbe-közbe meg-meg villan.

Micsoda nagyképűség!

a lomnak nincs szűksége fényre

Tűzzé váljon, éjkorommá,

szálljon szélben sötét pernye!

tegnap még,ma már

Tegnap még a kiskertbe vígan,

ma már a tűzhelyen zsírban

irul-pirul

a zsenge csibe,

kit ízibe szolgáltak fel

főételnek

a nagyhasú házmesternek.

Óh Uram,  micsoda garázda,

vagy talán parázna

nyögdécseléssel

hangos nyeléssel

tünteti el

két szussz között

a leves mögött.

Jól fésült

pudlikutyája

az előszobába

két lábra állva

áhítattal vakkan

kis csontra várva.

Tegnap még

asztal mellet vígan

szende sült csirkével

párban,

ma már egy kórházi ágyon

egy lestrapált

bőrdíványon

plafonra szált

legyeket számol.

Itt fenn ,ott lenn

Itt fent

Idefent, ha körbenézek

kékek a hegyek

sötétzöld fenyőcakkos

csipkeszegélyek

szurkálják az ég végtelenjét.

Ott lent

Odalent a nyalka Olt

görget sekély vizén

sok múló századot

és egyre csak hordja,

mint ember a keresztjét.

giccses őszi vers

Őszillatú bokrok sárguló ligetek

szívem szerint én is itt ülnék veletek

bánatgyilkolónak,

könnyriogatónak,

télvidámítónak

szednék belőletek.

Ködkabátú reggel

melegítenétek,

hóviharos éjjel 

szólna víg zenétek

szívemre-lelkemre

gyógyírt terítnétek

Őszillatú bokrok,

sárguló ligetek.

öreg könyv a kispadon

Halk szél röppen

bokor rezzen

vén könyv lapján

átzongorál.

málló lapú

igazságon.

Zeng a lelke

zeng írása

zeng az egész

borítása.

Benne guggol

egy nagy titok

amit épp most

olvashatok.

Édes illat

tudás illat

szók bölcsője

gondolkodás

puha földje.

Csillag fekete

égbolton

sziklából fakadó

hűs folyó

hol boldog,vagy bús

út kanyarog:

társ,

barát,

szerető

tudás itala

beléd kortyolok.

Elvirágzik lassan a nyár

Elvirágzik lassan a nyár

a homályló erdő dermedt

árnyéka összerezzen

köddel ölelkeznek a fák

hóharmat cseppet sírnak

a szürke égen.

Varjak vijjognak árva gólyafészken

hűvös percekbe fordul langyos óra

túl a dombon riadt árvafenyő

adja meg magát, mintegy végszóra

a természetnek.

csonkig égő álmok

A sok összefüggés között

e józantalan, vad világban

csonkig égnek viasz szívek,

a hibák, s apró erények

-mert ugye ki aki hibátlan-?

Időrabló, értelmetlen

apró álmok vele égnek

elszállnak, mint hideg sóhaj

köddé válnak, ezüst köddé

s szállingózva visszahullnak

 csonkig égő viasz szívre.

Vihar

 

Villám nyalja a sötét eget

sír, zokog a riadt erdő

ijesztő mennydörgés fenyeget,

szilfába csap szilaj ménkő.

Derékba tört az óriás,

halhatatlannak hitt őrfa

felsebzetten üvölt, sajgás

telepszik rá a viharvert domboldalra.

Vészkijárathoz tolongnak

esőriadt fabogarak,

összetört fészkeket siratnak

tépett szárnyú   bús madarak.

Eső múlik, vihar lankad

sárlét iszik jéghideg föld

színességes  szivárvány ad 

szilfa reményt, mit ketté tört.

Láthatatlanság

Rajtam mért idők peregnek

a briliáns, hűvös percre

csillagszikrákra bomlanak,

s ráhullnak a sötét égre.

Sikoltnak a csend hangjai

riogatnak vak törvények

száguldó kis pillanatok

állnak sorfalat mögöttem.

Kacagva nyitnak álomkaput

a jövőre  rálátást leltem

gyöngyharmattal megszórt tejútban

tűnődéseimre halk választ nyertem.

Bár tolongnak a fényesség körül

milliónyi lámpabogarak,

eldugott  kis zugát e létnek:

Láthatatlanság.Többre tartalak.

Önkritika

Verseim fogatlan farkasok,
üvöltenek, de nem harapnak

néha gyengécskék,
néha még gyengébbek
művészileg hiányosak
néha tipikusak
néha kritikusak,
de soha nem általánosak
énbennem születtek,
mint a ma született bárány
egyik sem esélyes
nem is oly veszélyes
csak betű betű hátán.

Talán nem kellett volna megíródnia,
mert nincsen meg bennük az ideológia,
 énbennem megvan  az önirónia,
úgysem  lesz belőlük nagy rapszódia.....

Heje -huja rózsa

Ez a rózsa piros volt

amíg le nem hullott

a szerelem is igaz volt,

amíg el nem múlott .

De a tövis megmaradt

hervadt rózsa ágán

egy kis szirom fennakadt,

mind csomó a kákán.

Heje huja rózsa

többé le nem szedlek

tövis, ha nem volna

akkor leszednélek.

m.

a hegyek szabad vándora

utam selymes mező,

göröngyös sziklaoldal

sűrű köd az étkem

s mézédes nyírfa,

italom, mi tükröm

buja rekettyék közül

kandikáló forrás,

sebet, ha ejt az ág

balzsamként gyógyít

bársonyos folyondár.

Lelkemnek szabadságos

vágya,ím

beteljesedett

s madárdalokkal

szállok kikeletnek,

s majd nyugatnak

megint.

egyszer elmegyek

Egyszer elmegyek,

nem visszhangzik pusztában

kiáltó szavam

fújnak más szelek

lábnyomomból egy szarvas

 hűs vizet iszik.

Csendesen neszez

hantomon hulló levél,

nem sír utánam

öntelt sivárság,

gőg,emberárnyékú világ

ebben halt szavam.

Ne hamis zajjal

zengő ál dicséretek,

ne üres szavak!

Inkább táncoljon

csárdást kék katángkóró,

 éneklem magam.

.

Oltszagú Olt

Most is ugyanúgy hajlik rá a fűz,
 ismerős illatú a csobbanó patak
frissen, játékosan tépdeli az ágat
a rásütő  Nap szememben visszatűz
gördülő, izgő-mozgó fénye elkápráztat.

Akár törött tükör, vakít
gurulnak felém emlék-gombolyagok
jönnek emberek,őseim, ükeim
csizmájuk koppan  parti kavicsokon.
Az asszonykendő vasárnapi, kasmír
keményen ropognak ezüstös kontyokon.

Csobbannak oltszagú évtizedes kövek
gyerek-kacajgások, tegnap volt
vagy évszázadok merültek el
 a mosódeszka mellet
emberarcú kövek.

imádság e nyelv

Menedék e nyelv

életborral telt kehely,

aranyló mező.

Imádság e nyelv

altató mese,csermely

és tenger.Örök.

Rózsafa e nyelv,

rőt márványlap a síron,

örökzöld fenyő.

titokillatú sarkantyúvirág

megfájtam

minden fájást,amit

nekem rendelt el az Ég.

erényeim

egyre növekednek

ős vétkeim mezején.

itt virít

titokillatú sarkantyúvirág,

ahol földig ér az ég

hangtalan

mezítlábas léptek

alatt följajdul a nyári éj.

A szakma becsülete

Falusi házikónk felújítása nagyon apró léptekkel mozdul előre, de még mindig haladó tendenciát mutat...
Hétfőn érkeztünk haza az anyaországból (ahol nagyon sok kellemes élményben volt részünk), és már szerdán azaz ma nagy munkákat tudhatunk magunk mögött a kis hétvégi portánkon.  Ereszünk ugyanis még nem volt felszerelve, ami okán eléggé beázott a kicsinykisház oldala. ezért éppen itt volt az ideje ezt a munkát elvégezni, azaz elvégeztetni, mivel nem igazán értünk a bádogos melóhoz.De annál inkább az a két ügyes cigány ember, akit megfogadtunk erre a munkára. Az ők kezüket dicséri a csillogó-villogó ereszünk :)

 

Az apa ügyesen formázta a bádogot,

 

 fia pedig a helyére szerelte.

(az ajtón lógó függönydarabnak most éppen szúnyog-légyháló funkciója van, hát mit mondjak, megtalálták az utat alatta D D 

 

én addig leszedtem a héten beért zöldségeket.Az uborka akkorára nőtt ,akár egy tök...

a zöldbabot el is teszem télire, most éppen ott rotyog a nagyitól örökölt lábasba.

 

A sok eső ellenére ügyeskedik a krumpli is

a fű  megnőtt a távollétünk alatt, az emberem levágta, hadd száradjon amíg ott tartózkodunk...

 

Épp a citromfüvet tettem száradni,amikor észrevettem,hogy valami motoszkál a favágó mellett

aranyosak, nem?

 

Miután elmosogattam.

jöhet egy kis pihenő.
Ez volt egy nap története a  kicsinykisházikónkban:)

felhők mögül a nap

Felhők mögül előkacsint 
csalafinta napsugár
bokrok ágán, pókfüggönyön
gyémántgyöngyön szikrát hány.

Tüze csengve, csillogva hull
nedvtől teljes felleg-árra
apró napcsókok csattannak
kéjtől elnyúlt rét hajára.

Kolompszót hord enyhe szellő
a nyáj éppen ott delel
nedves szőrű bárány béget
és a visszhang rá felel.

Pára-ködből beint a hegy
szárnyat bontnak álmai
lassan-lassan behegednek
a természet sebei.

                               

remény

mennyi szál köt a
földi anyaghoz
kéjes ájulathoz,
és a csalóka reményhez
hogy talán egyszer
talán valamikor
nekem is szól egy dal.....

székely dialógus

Szól a székely a fiához
-hallod-e te fiam János?
eladom a tarka ökröt
vegyél rajta sok füzetet,
azt beszéltük meg anyáddal,
ha végzünk a szénával,
hogy bémenyünk Szeredába
s béíratunk iskolába.

Azt eccer ne! kiállt János
há mi vagyok én, plébános?
nem vagyok az, s nem es leszek
inkább pityókát űtetek.
-Ültetsz te a nénéd kénját
reggel behozzuk a szénát,
utána meg alász-plajbász
irány a vasútállomás
két biléta a markunkba
s igyenesen Szeredába!
Ott tanítsák mi az áncváj,
vagy angolul on dáj oh máj!
-Minek tanuljak én nyelvet?
minap itt járt három német,
vagy ángélus, tudja Isten
csak azt monták állesz bitten
ők tudtak, de mit értek el vele?
semmit,
de megtanulták, a keservit.

jól van János,te döntöd
megmentetted az ökröt.

hétfordulóóóó

Harminc füstös év után
a múlt hétfőn délután
úgy kb két óra után
hosszas töprengés után
letettem a cigarettám

 Agyő Pall Mall
light meg slym
nagyon imádtalak ám,
ennek vége van babám
(és amint már említettem...)
harminc füstös év után
hosszas töprengés után
2010 július 12 -én délután
........................................


:-))