Most is ugyanúgy hajlik rá a fűz,
ismerős illatú a csobbanó patak
frissen, játékosan tépdeli az ágat
a rásütő Nap szememben visszatűz
gördülő, izgő-mozgó fénye elkápráztat.
Akár törött tükör, vakít
gurulnak felém emlék-gombolyagok
jönnek emberek,őseim, ükeim
csizmájuk koppan parti kavicsokon.
Az asszonykendő vasárnapi, kasmír
keményen ropognak ezüstös kontyokon.
Csobbannak oltszagú évtizedes kövek
gyerek-kacajgások, tegnap volt
vagy évszázadok merültek el
a mosódeszka mellet
emberarcú kövek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése