Villám nyalja a sötét eget
sír, zokog a riadt erdő
ijesztő mennydörgés fenyeget,
szilfába csap szilaj ménkő.
Derékba tört az óriás,
halhatatlannak hitt őrfa
felsebzetten üvölt, sajgás
telepszik rá a viharvert domboldalra.
Vészkijárathoz tolongnak
esőriadt fabogarak,
összetört fészkeket siratnak
tépett szárnyú bús madarak.
Eső múlik, vihar lankad
sárlét iszik jéghideg föld
színességes szivárvány ad
szilfa reményt, mit ketté tört.
4 megjegyzés:
Hű, de szép verset írtál!!! Tisztára beleéltem magam... Én nagyon szeretem, ha vihar van!(Csak a növényeimet ne bántsa)
Köszi Csillagos! Én megmondom az őszintét nem nagyon szeretem ,de csak vihar után tud igazán tiszta idő lenni.Tehát így kell jó legyen:))
Drága Monik!
Csodálatos képekkel festetted meg a vihart.
Szeretem szép gondolataid:)
Puszi.Magdi
Köszönöm ! Jól esik az elismerésed Magdika!
Megjegyzés küldése