Szerelmes E-k

Kecsegtet  meztelen tested melege
ez feleletem neked szerelmem,
mely hetvenezerszerhetven perce erede
ne szeresselek?
ez megengedhetetlen nekem!.

Szemem elmereng lelkeden,
mely nem tele kehely,
de benned leltem rejtekem
s megmelengetett e hely.

Gyermekek,melyeket nemzett tested velem
nevetnek velem meg veled,
de te el-el feledted
mely tettek teremtek neked, de feledem
s te feledd melyet tettem ellened.

Hontalan hazában

Idegen ország szívében

zsebkendőnyi táj,

melyet vad történelem

el-vissza cibál,

hontalan sors

saját őshazában

ki nem egyenlített

évszázados számla,

és gyűl, egyre gyűl

a megalázó gúny,

akinek gyökere

messze, mélyre nyúl,

a közönyös olvad

a pénz bizony nagy úr.

Viharverte fenyők

tépve, megalázva

remény egének

nincs vezércsillaga

 hegyek vándorának

ki utat mutathatna,

és gyűl, egyre gyűl

a megalázó gúny

dacos kéz a zsebben

ökölbe szorul,

de csak ennyi,

tenni képtelen

páncél nélkül

melle védtelen.

Pedig nem árva

e talpalatnyi föld,

népbutító szókra

anyja kétkedőn

hárítá el

a kinyujtott kezet,

és levegőt markolt

a csalfa képzelet,

és gyűl, egyre gyűl

a megalázó gúny

dacos kéz a zsebben

lassan ellazul.

életem

Volt farsangom

vigalom,

böjt követte

víg napom,

volt szememben

ragyogás

könnycsepp űzte

csillogás.

Szavak voltak

ajkamon,

némán tűrtem

bús napon,

átölelt a

szeretet,

gúzsba kötött

gyűlölet.

Mámorító

hajnalok,

csodaváró

nappalok,

nem teljesült

álomvágyak,

gyermekszűlő

boldogságok.

Táncoltam tiszta

hópelyhek között,

zokogtam fájó

koporsók fölött .

Múltam,jelenem

énné ötvözött

lelkembe egyre több

béke költözött.

Jövőm takarja

titok fátyola

Isten tudója

jó,vagy mostoha.

az idő sorsa

Ördögszekeret görget az őszi szél,

vadul röpteti át a sekély Olt vizén

gurítja kopár, tar mezők fölött,

mint bolond ki maskarának öltözött.

Még egy-két órára visszanyúl a nyár

fürdeti a kertet langyos napsugár,

de keletről érkezik a tél

a szürke felhő hóesőt ígér.

Elmúlás illata lengi át

a félig kopár fakoronát,

szarka szárnyától leijed

a pár levél, mi fennrekedt.

Csatát veszített az ősz

a keleti sötét szürkefelleg győz,

a súlyos esőcseppeken át

nem látni már színes szivárványt.

Az idő sorsa beteljesedett

önként vállalt magára vad telet,

de bent a szobában pattogó tűz mellett

a tavaszról már álmodni lehet.

őszi vers,vagy valami hasonló

Tovatűnő őszben
baktat az idő,
mint hét szűkesztendő
után bőséggel kecsegtető
számvető erő.
Gyümölcseit beérlelte
dolgait elvégezte,
s ha el járt is felette
az óra
nem tér nyugovóra
még nyújtózik kicsit.
Ha ködét szétfújja
előbukkan újra
gazdag pompája
a színnek,
s illatától mámoros
levelek között
baktatunk
lassan
a tél felé.

Ránk is lenevet a Nap

Pöffeszkedj gőg, hordd orrod magasba

éreztesd személyednek királyi nagyságát

fényezett cipőd ne lépjen az élet sarába,

mert csak te érdemled a lét napos oldalát.

Mint eső után előbújt hernyókra

nyugodtan taposs rá a férgesére

nem is érdemel mást a munkás a béna,

csak a trónon ülő méltó a bérére.

A kalácsban nektek nagy mazsola dukál,

s nyilván több a töltelék, mind a kalács,

a maradékot a seggnyalóknak dobjátok

hadd érezzék értékes tettük diadalát.

De van még, ami elkerülte éles figyelmetek:

a levegőt nem méri drága mérőműszer,

és a Nap ránk is ugyanúgy lenevet,

mint reátok, de még ezerszer is szebben.

Miért ne!

Szebben még ezerszer!