Rongyos lelkemben áhítat
reszkető szívvel félelmeimbe kapaszkodom,
Mindenségek Atyja
ne légy rettenetes Isten,
csak állomás légy nehéz utakon.
Túl fényes házadban hunyorgok
sérti szemem a csillogás,
bronzszobrodra mesteri kezek
formáltak új ruhát,és
nem talállak a frázisok között.
11 megjegyzés:
Szia Monik nagyon szép ez a vers köszönöm , hogy olvashattam :))
Köszönöm Anikó,még van mit csiszolni rajta.:)
Hm..mintha kétséget vélnék kiolvasni?
Nekem is tetszik. Nagyon mély mondanivalója van.
Nincs kétségem Istent illetően,csak a dogmák kérdésesek számomra.
Valóban sérti a szemem a csillogás,meg a nagy tér (klausztrofóbia ) :))
Értelek. Néha tényleg szinte "ránehezedik" az emberre a hatalmas tér és olyan kicsinek, elveszettnek érzi magát. Érdekes, mert Isten legnagyobb házában, a természetben, soha nem érzem!
Ott én sem,bármilyen végtelennek tűnik a látóhatár.
Köszönöm,hogy olvastatok!
Kellemes délutánt mindenkinek!
Egyszerűen: szép!
:))
Jó ez a vers!
Köszi! :)
Megjegyzés küldése