2011. január 31., hétfő

Ima

Rongyos lelkemben áhítat
reszkető szívvel félelmeimbe kapaszkodom,
Mindenségek Atyja
ne légy rettenetes Isten,
csak állomás légy nehéz utakon.
Túl fényes házadban hunyorgok
sérti szemem a csillogás,
bronzszobrodra mesteri kezek
formáltak új ruhát,és
 nem talállak a frázisok között.



11 megjegyzés:

online-lehetőségek írta...

Szia Monik nagyon szép ez a vers köszönöm , hogy olvashattam :))

szeterka írta...

Köszönöm Anikó,még van mit csiszolni rajta.:)

MJ írta...

Hm..mintha kétséget vélnék kiolvasni?

Erzsébet írta...

Nekem is tetszik. Nagyon mély mondanivalója van.

szeterka írta...

Nincs kétségem Istent illetően,csak a dogmák kérdésesek számomra.
Valóban sérti a szemem a csillogás,meg a nagy tér (klausztrofóbia ) :))

MJ írta...

Értelek. Néha tényleg szinte "ránehezedik" az emberre a hatalmas tér és olyan kicsinek, elveszettnek érzi magát. Érdekes, mert Isten legnagyobb házában, a természetben, soha nem érzem!

szeterka írta...

Ott én sem,bármilyen végtelennek tűnik a látóhatár.
Köszönöm,hogy olvastatok!
Kellemes délutánt mindenkinek!

Nagy Farkas Dudás Erika írta...

Egyszerűen: szép!

szeterka írta...

:))

Hólabda írta...

Jó ez a vers!

szeterka írta...

Köszi! :)