A hajnali félhomályba belecsöngött a telefon hangja.
Különös dallama későre jutott el a tudatáig,tapogatva ért el a készülékhez és nyomta meg a fogadó gombját. Egy aggódó női hang kereste a gyerekét reggeli ötkor.
Téves kapcsolás.
Nem tudott visszaaludni,még sokáig a fülébe csengett az izgatott anya hang:
-halló te vagy? nem tudod hol a lányom, még nem ért haza?
-sajnálom asszonyom, tévedés,
-jaj,elnézést-de már nem várta rá a választ kinyomta a telefont,és biztosan remegő kézzel kereste a megfelelő számot,
-nem láttátok a lányomat? és aggódik, míg meg nem csörren a kulcs a zárba-itt vagyok anya!
Boldogság és aggódás az anyai szív, bár közhelynek tűnik, de igaz.Ismerős az érzés.
Tekintete a ház előtti nyírfa között a rózsaszín hajnalra esik.Egy fél óra, és fel kell kelnie.
Félálomba alszik.
Az álma visszaér az évekbe, matató keze megakad a gyerekkor küszöbén.
És most sok mindent megért, és megbocsájt, és magának is megbocsájt, hogy nem volt képes megbocsájtani.
Újaival rásimít anyja távoli szép arcára, majd rácsodálkozik apja tökéletessége mögé rejtett emberi lényére, boldoggá teszi a tudat, hogy senki sem tökéletes.
Pedig azt hitte, hogy csak ő nem az, és szenvedett az apja tökéletes árnyékában.
De rájön az álarc mögé bújtatott türelem mögötti türelmetlenségre.
Csöng a telefon ébresztője.Felriad.
Úgy gondol vissza az álmára, akár egy tisztítótűzre.
Benéz a lánya szobájába és boldog,de közben aggódik, és így a tökéletes, hogy semmi sem az.
