Egyik oldalad mindig fényben fürdik
amíg a másikon sötét éj honol,
jégtömböktől fázik fejed,lábad,
de törzsedre forró sivatag karol.
Háborút és békét
egyaránt megtűrsz hátadon,
de néha túl sok a borzalom
és bele-bele remegsz.
A szíved egy fortyogó katlan,
mely néha túlcsordul
szétterítve láváját testednek
körüle minden szétolvad,lángra gyúl.
Jó öreg bolygónk, kedves földgolyónk,
ha még vannak rejtett tartalékaid
rejtsd el jó mélyen magadba,
mit emberi tudomány fel nem derít.
Csak akkor engedd kiásni magadból,
s oda dobd,mint egy mentőövet,
amikor az emberiség teljesen
kipusztított minden élő helyet.
