2010. szeptember 29., szerda

rongyos szavak

Jössz zilálva, kifulladva,
de hát miért töröd magad,
szó meg vers mi céllal tolong
kitörésre, szív szakad?

Csak úgy beesel hörögve
gyengén sápadt-betegen
érthetetlen foszlányokban
lóg szógúnya testeden.

A sok lim-lom, kacat  mélyén
értelmetlen gondolatban
egy szentjánosbogárnyi fény
közbe-közbe meg-meg villan.

Micsoda nagyképűség!
a lomnak nincs szűksége fényre
Tűzzé váljon, éjkorommá,
szálljon szélben sötét pernye!


tegnap még,ma már

Tegnap még a kiskertbe vígan,
ma már a tűzhelyen zsírban
irul-pirul
a zsenge csibe,
kit ízibe szolgáltak fel
főételnek
a nagyhasú házmesternek.

Óh Uram,  micsoda garázda,
vagy talán parázna
nyögdécseléssel
hangos nyeléssel
tünteti el
két szussz között
a leves mögött.

Jól fésült
pudlikutyája
az előszobába
két lábra állva
áhítattal vakkan
kis csontra várva.

Tegnap még
asztal mellet vígan
szende sült csirkével
párban,
ma már egy kórházi ágyon
egy lestrapált
bőrdíványon
plafonra szált
legyeket számol.


Itt fenn ,ott lenn

Itt fent


Idefent, ha körbenézek
kékek a hegyek
sötétzöld fenyőcakkos
csipkeszegélyek
szurkálják az ég végtelenjét.

Ott lent

Odalent a nyalka Olt
görget sekély vizén
sok múló századot
és egyre csak hordja,
mint ember a keresztjét.


giccses őszi vers

Őszillatú bokrok sárguló ligetek
szívem szerint én is itt ülnék veletek
bánatgyilkolónak,
könnyriogatónak,
télvidámítónak
szednék belőletek.
Ködkabátú reggel
melegítenétek,
hóviharos éjjel 
szólna víg zenétek
szívemre-lelkemre
gyógyírt terítnétek
Őszillatú bokrok,
sárguló ligetek.


2010. szeptember 21., kedd

öreg könyv a kispadon


Halk szél röppen
bokor rezzen
vén könyv lapján
átzongorál.
málló lapú
igazságon.
Zeng a lelke
zeng írása
zeng az egész
borítása.
Benne guggol
egy nagy titok
amit épp most
olvashatok.
Édes illat
tudás illat
szók bölcsője
gondolkodás
puha földje.
Csillag fekete
égbolton
sziklából fakadó
hűs folyó
hol boldog,vagy bús
út kanyarog:
társ,
barát,
szerető
tudás itala
beléd kortyolok.


2010. szeptember 20., hétfő

Elvirágzik lassan a nyár

Elvirágzik lassan a nyár
a homályló erdő dermedt
árnyéka összerezzen
köddel ölelkeznek a fák
hóharmat cseppet sírnak
a szürke égen.

Varjak vijjognak árva gólyafészken
hűvös percekbe fordul langyos óra
túl a dombon riadt árvafenyő
adja meg magát, mintegy végszóra
a természetnek.


2010. szeptember 2., csütörtök

csonkig égő álmok

A sok összefüggés között
e józantalan, vad világban
csonkig égnek viasz szívek,
a hibák, s apró erények
-mert ugye ki aki hibátlan-?

Időrabló, értelmetlen
apró álmok vele égnek
elszállnak, mint hideg sóhaj
köddé válnak, ezüst köddé
s szállingózva visszahullnak
 csonkig égő viasz szívre.