2010. augusztus 31., kedd

Vihar


Villám nyalja a sötét eget
sír, zokog a riadt erdő
ijesztő mennydörgés fenyeget,
szilfába csap szilaj ménkő.

Derékba tört az óriás,
halhatatlannak hitt őrfa
felsebzetten üvölt, sajgás
telepszik rá a viharvert domboldalra.

Vészkijárathoz tolongnak
esőriadt fabogarak,
összetört fészkeket siratnak
tépett szárnyú   bús madarak.

Eső múlik, vihar lankad
sárlét iszik jéghideg föld
színességes  szivárvány ad 
szilfa reményt, mit ketté tört.

4 megjegyzés:

Csillagos írta...

Hű, de szép verset írtál!!! Tisztára beleéltem magam... Én nagyon szeretem, ha vihar van!(Csak a növényeimet ne bántsa)

monik írta...

Köszi Csillagos! Én megmondom az őszintét nem nagyon szeretem ,de csak vihar után tud igazán tiszta idő lenni.Tehát így kell jó legyen:))

Magdi írta...

Drága Monik!
Csodálatos képekkel festetted meg a vihart.
Szeretem szép gondolataid:)
Puszi.Magdi

monik írta...

Köszönöm ! Jól esik az elismerésed Magdika!