2009. szeptember 30., szerda

igazság-hazugság

Ha a valóságot írom
nyers, száraz és sivár,
közben muszáj kicsit
hazudnom,
hogy érdekesebb legyen,
de bár
ez is akár egy vakbélgyulladás
egyszer csak perforál.

De mi a nem hazugság
kérdezem néha én?
a hegyek kékje
közelről nem is kék,
a szivárvány a csalás
nagymestere,
hát közelből ki ismerete?
Vagy a délibáb
szintén ámítás
a víz kékeszöldje
csak képmutatás.
Tehát ami életünket
szebbé teszi
egy kicsit hazudós,
de jó okból teszi,
mert a száraz, sivár
valódi képeket
egy kis szépítéssel
felékesítheti.

Ami szép az életben
mind csalás,
egy vizuális
ámítás.
Akkor meg miért írjak
valóságot,
inkább írok sok kis
kegyes hazugságot.

2009. szeptember 27., vasárnap

Egy szép őszi nap




















Az őszi harmat reggeli hűvösét
úgy váltja fel a fátylas napsugár,
mint gondos nagymama,
ki betakarja a fázó unokát.
Az őszi nyár, mint egy nem várt prémium
testet-lelket átmelengeti
s bár rövidebbek a munkás nappalok
a mezők emberét jobb kedvre deríti.
Megmozdul a határ
akár egy hangyadomb
eke után dől az illatos földből
a krumpli-a csíki arany
csacsogó asszonyok
a zörgő szekéren
versenyt beszélnek a gépek zajával.
Kérges kezek szaporán
szedik tele a vödröket,
zsákot kötöz a gazda,
 másik a lovát eteti-itatja,
hogy elbírja a megrakott szekeret.
Csodás, verejtékes nap ez
a fáradtság is kellemesen jár át,
a természet ma édes gyermekének  fogad,
s én élvezem napjának őszmeleg sugárát.

2009. szeptember 21., hétfő

üres kispad a kert zugában



Egy aprócska kiskertnek
parányi zugában
anyóka üldögél
ölében múltjával,
kilencven évének
tengernyi súlyával.

Felderül az arca
minden apró zajra
világos kék szemét
a kiskapun tartja,
talán ma, talán most
betoppanhat rajta
bárki, valaki,
hogy magányát elsírja.

Gondolataiban ő
rég csak a múltban él
többször lejátszotta már
élete nagy filmjét:
két háborút,menekülést,
ínségét, özvegységét,
és a hosszú élet
tartalmatlan végét.

Tartják, hogy a
vidám emberek
hosszú életüek,
ő rácáfolt erre,
soha nem nevetett,
és egyszer azt is
bevallotta:
mezítelen testét
még férfiszem
nem illette soha.

Mégsem volt ő
olyan boldogtalan,
csak könnyei folytak
minduntalan.
Már visszaadta
fáradt testét
teremtőjének,
üres lett a kispad
zugában a kertnek.


(a vén körtefa,
mi alatt a kispad állt
azóta kiszáradt
nem tűrte a magányt:)

Nagyanyám emlékére

2009. szeptember 17., csütörtök

valami hiány

Milyen is az emlékezés,
ha az időbe visszamész
gyermekkorra,szülőföldre
kis utcákra, szép mezőkre
visszarángatsz egy-egy percet
egy napot, vagy egy fényévet,
amit akkor ott megéltél
illatot, melyet éreztél
most azt tisztán át is érzed
már hallod is a beszédet
anyádnak az intő szavát,
őszi levelek halk zaját
Visszatér a gondolatod
múlt ködébe,szólongatod,
nem felel.
Amit most az idők múltán
ott találtál, nem a régi,
nem igazi
azt szeretnéd most is látni
gyermekkori önmagad.
Szülőházad sem az,mit vártál
az az idő messze jár már...
csak szívedben maradt
valami....
Hiány...

2009. szeptember 16., szerda

iskolás szeptember















Iskolás szeptember
mit hozott?
mit vitt el?
Nem vitt el,
csak hagyott
sok nyári kalandot,
tengeri illatot,
puhazöld pázsitot.
Nem elvitte,
csak eltette
emlékekbe
elrejtette.
Hozott könyvet,
füzetet,
díszes osztálytermeket,
régi barátot,
s újakat,
szép gyermeki
vágyakat,
tiszta
kacagásokat.

bornemissza borosgazda

Bornemissza 
borosgazda
mit iszik,
ha nem a bort?
Vizet iszik
hat akót,
mert a bortól
sava volt.
Visszagondol
a sok jóra,
menyecskékre,
a jó borra,
de már neki
nem lehet
többé földi
élvezet.
Doktor uram
arra kérem
még engedjen
kicsit élnem,
bor nélkül nem
élet az élet,
nem iszom én
többé vizet,
igyék vizet
az ökör,
bor nélkül 
élet sem köll!





2009. szeptember 7., hétfő

rimek nélkül





















hegyes kövekkel minden nap
megszórod életem ösvényét,
fénybe kapaszkodó ujjaim
egyenként fejted le
a reményről.
miután vérző ujjal
a mélybe zuhanok
tajtékzó szájjal
mutogatsz a publikumnak:
na látjátok: Ez ő!
a szakadék fölött
az ejtőernyőm kinyitom,
és innen átlátom a világot.
átlátok rajtad, és fölötted,
az álmaim nem zárhatod
keretbe.
Ágyő!

holdtalan éj











Az éjszakának
nem volt ember arca,
holdtalan éj volt,
garázsajtó,
autóriasztó hangja szolt.
Tíz féle
hangja volt:
nyújtottan,
csipogón,
reccsenőn,
sípolón.
Az autó fénye
filmeket vetít
a falra.
A sós könny
a párnán
nedves volt,
és hideg.
Az éjnek nem volt
ember arca,
csak emberi
könnye,
és fájdalma
volt.

Jó barátom

















sok ideje
nem láttalak,
s most egyszerre
rám tört a sok
közös emlék
a nevetés
a szenvedés.
Te voltál ki
meghallgattál
gondjaiddal
nem untattál
jobban szerettél,
mint magadat
jó kutyám.
Bocsássál meg
jó barátom,
én voltam ki
tovább álltam,
mert ott nem volt
maradásom,
de nem miattad
jó kutyám.