2009. március 4., szerda

ébredés






















Csobogó patakon
hófehér habokon
megcsillan a Hold
méltóságosan.

Ráhajló rekettyét,
csillagok tükörét
keblére öleli
barátságosan.

Csillogó jégcsapot
olvasztó langynapot
hívogat hajnalig
vágyakozóan.

Patakba olvadó,
magát megadó hó
sóhaja hallatszik
elhalkulóban.

2 megjegyzés:

Péter bácsi írta...

Nagyon fejlődőképes vagy, ez a versed rendkívüli ezt is el fogom vinni, ha hagyod!

monik írta...

Köszönöm! Nagyon örülök,hogy úgy gondolod ugyanis nem tanultam ,csak igy magamtól irkálgatok.:)